HTML

Gondolatok és hangulatok Dis városából

Röviden: szépirodalom. Szépirodalom röviden.

Friss topikok

Linkblog

2011.06.14. 09:40 власть

Szíven szúrt a fa tövében

Fonott kerti székben ültem a cseresznyefánk árnyékában. Mellettem egy kis, kopott asztalon fehérbor, szóda, cseresznye, méz és dió. Lassú kortyokkal és apró falatokkal szenteltem meg az ottlétem minden egyes percét. A nap már nem sütött olyan erősen, mint néhány héttel ezelőtt. Kigomboltam az ingem és lassú mozdulatokkal simogattam a mellkasomat – így szoktam dédelgetni a szívemet, így szoktam emlékezni a gyermekkorra. Mikor anyám esténként énekelt nekem vagy mesét olvasott, határtalan biztonságban éreztem magam. Ott és akkor semmi nem lett volna képes felborítani azt a világrendet, azt a békét. Próbálom felidézni az arcvonásaimat abból az időből. Sokszor álltam a tükör előtt fakarddal a kezemben, kucsmában, tarisznyával. Szegénylegény voltam. Kuruc katona. Megnyertem minden szabadságharcot. Most felnőtt és szellemi lény vagyok, mégis elvesztettem a legnagyobb kincset – a világot, amely csak az enyém volt. Egyetlen lónak képzelt székkel be tudtam járni a pusztát, egyetlen faággal legyőztem a betolakodókat: labancokat, törököket, szörnyeket. Nem voltam király, de mégis uralkodtam, a népem szeretett, és ha hajóra szálltam, hogy messzire utazzak, ebéddel, s kincsekkel vártak rám odahaza. Most mennyivel nehezebb a szabadságért küzdeni. Mennyivel többet tudok, mégis egyre bonyolultabban fonódik lábamra a folyondár, ha újra kilépek a pusztába, amely már rég az ellenség kezén van. S a népem? Nem kellek senkinek és nekem sem kell senki – savas, száraz fehér bor a magány, de gyönyör is. Ide bújtam el a cseresznyefa alá. Betyár, bujdosó kuruc vagyok a labancok és törökök világában. A kincsesláda a régi fillérekkel, inggombokkal, kétforintosokkal már kiürült. Az elveszett kis országban most mással fizetnek.

 

Akasztott emberek jajgatnak a faágon. Akasztott embereket tépked a szarka. Vér csurog le a zöld levélen. Vér és izzadtság – az arany alapanyaga. Leszakadtam a fáról, s a tövében ülök, élvezem a napfényt és a békét, simogatom a mellkasom. Piros lé csurog le az ujjamon, hogy embervér vagy cseresznyelé – azt nem tudom.

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://disvarosa.blog.hu/api/trackback/id/tr652982478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása